Autós túraútvonalak

 

 

 

Debréte - Tornaszentjakab - Hidvégardó - Tornanádaska - Komjáti - Bódvaszilas - Szin - Szinpetri - Jósvafő - Aggtelek - Domica - Pelsőc - Rozsnyó - Krasznahorkaváralja - Szmolank - Stós Kúpele -  Mecenzéf - Jászó - Szepsi - Torna - Hidvégardó - Tornaszentjakab - Debréte útvonal

 

 

 

Nagyítható és lementhető térkép a túrához

 

 

Állomásai:

 

Debréte

 

Debréte törpefalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól közúton kb. 60 kilométerre északra, a szlovák határ mellett.
1262-ben már létezett a település, ebben az évben adta két másik faluval együtt IV. Béla király az egyháznak cserébe a dunántúli Szigligeti várért.
Jelenleg kicsi a falu létszáma. Lakosainak száma 15. Az egyik legnyugodtabb, s legcsendesebb zsákfalu.Úgy mondják erre itt a „CSEND MÉG HALLHATÓ”. A "Debréte Vendégházak" néven beindult a falusi turizmus. A környéken a legolcsóbb szálláshellyel rendelkezik.  

 

Tornaszentjakab

 

Római katolikus templom:

A feltehetõen XII. századi eredetû kis román templomhoz (mint Vizsolyban) nyugatról gótikus hajót toldottak. A román hajó déli falán három magas résablak és szõlõindás oszloppárokkal közrefogott félköríves záródású kapuzat. A gótikus hajó déli oldalán az egykori bejárat és gótikus ablakok maradványai. Keleti falában a szentélytõl kétoldalt egy-egy ablak, utóbbi a késõbbi sekrestyében látható.

Az 1746-os egyházlátogatási jegyzõkönyv szerint az ekkor még református kézben lévõ templom javításra szorult, de belsejében még látszottak a falfestmények. A század közepén vették vissza a katolikusok, akik helyreállították. A hajót a körítõfalakhoz épített falpilléreken nyugvó boltozatokkal fedték le, s a nyugati homlokzat elé tornyot építettek.

Az 1834. évi földrengés után 1875-1876-ban a megrongálódott boltozatot és az apszis falát megújították.  

 

Hidvégardó

 

Hidvégardó község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól kb. 65 kilométerre északra. A megye – és így az ország – legészakibb települése.

Elsőként 1283-ban említik. A hídvég a Bódva folyó hídjára utal, az ardó pedig az „erdő” szóból származik, erdőgazdálkodásra utal.

A XIV. században már nemcsak temploma, hanem iskolája is volt a falunak, a török időkben azonban elnéptelenedett, csak az 1730-as években népesült be újra.

A trianoni békeszerződés után határmenti település lett. 

 

Látnivalók

* Gedeon-kastély

A feltehetőlen Gedeon Kelemen által, az 1700-1770-es években építtetett copf stílusú kastély 6 szobából áll. A kastély "L" alaprajzú, földszintes épület. Utca felőli homlokzatán háromtengelyes középrizalit uralkodik, melynek timpanonjában Istenszemes stukkódísz található. Az épület jelenleg a Teleháznak és a kézművesháznak ad otthont. [1]

* Papp-kúria (1830, klasszicista stílusú)
* Római katolikus templom (középkori eredetű, 1777-ben barokk stílusban átépítve)
* Református templom (XVIII. századi)
* Szent Anna-kápolna
* Millenniumi tér
* Népi lakóházak
* Szent Imre-tér és Nepomuki Szent János-szobor  

 

Tornanádaska

 

A 27-es út mentén fekszik a szlovák határhoz közelit elepülés, amely mellett közúti határátkelő található. Vonattal a Miskolc-Tornanádaska vonalon jutunk el ide.

Az Árpád-korban Nádasd volt a falu neve, amely egy 1280. évi királyi adománylevélben már szerepelt. A Torna névrész az egykori vármegye emlékét őrzi. Lakói 1570-ben a törökdúlás elől elmenekültek, de utána újra benépesült a település.
A XVIII. században a Gyulay grófok, a XIX. században a Hadik család volt a falu birtokosa. Itt található a Bódva-völgyi vasút végállomása. Határátlépőhelye a Magyarország és Szlovákia közötti autósturizmusban is jelentős szerepet játszik.

 

Komjáti

Neve - "Komnati" -  valószínűleg szláv eredetű. Jelentése: lakószoba, konyha.

Első okleveles említése 1283-ból származik, ekkor IV. László király adományozza a Vid fia Sengének. Így a középkortól nemesi kézben lévő falu volt, a XV. században a Kőszegi, Lenkei, és Komjáti család tulajdona.

1347-ben Nagy Lajos, 1415-ben Zsigmond király megerősítette a Kőszegi, Komjáti családot birtokaiban és 1415-ben Konstanzban címert is adományozott . A XVII. században a Bódva partján faszerkezetű nemesi udvarháza volt. A török időkben lakossága megfogyatkozott, a XVIII. század elején mindössze három jobbágycsalád lakta, akik már mind reformátusok lehettek. 1720 után kezdett benépesülni, új lakói leginkább katolikusok voltak. Az 1848/49-es szabadságharc alatt földesura Komjáthy Sámuel, Torna megye alispánja. 1896-ban épült ki a tornai vasútvonal, ekkor állomást építettek helyben, az akkori faluszéken. Az 1930-as évek végén római katolikus és református népiskolával, általános továbbképző iskolával rendelkezett. A XX. században nagyobb birtokosa Fáy Barna (főszolgabíró) és Pongrácz Ernő volt. 1950-ben önálló tanácsú község, 1970 és 1990 között Bódvaszilas társközsége. Komjáti ma körjegyzőségi székhely, 335 lakossági számmal.  

 

Bódvaszilas

 

A település a 27-es út mentén fekszik, vasúton a Miskolc - Tornanádaska vonalon érhető el.

A mai Bódvaszilas és a szomszédos települések az Árpád-korban a tornai királyi uradalomhoz, azt követően hat évszázadon át Torna vármegyéhez tartoztak. Bódvaszilast - Zilas néven először az 1283. évi oklevél említi. A község közepén emelkedő sziklapadkán már a XII. században templomot emeltek.

Egy 1430 körül készült portaösszeírás szerint a Bebekeknek, Szádvár urainak 43 portájuk volt Zylas faluban, amely ekkor már Torna vármegye legnépesebb községeinek egyike volt. 1642-ben a vármegye hatóságai itt üléseztek. A XVII. században a szádvári uradalommal együtt Szilas is az Esterházy család kezére került, amely a múlt századig birtokolta.
A két világháború között egy ideig járási székhely volt.  

 

Szin

 

A Jósva-patak partján fekvõ település határa az Aggteleki Nemzeti Park része.
Külterületi lakott helyei: Alsómalom, Felsõmalom, Szelcepuszta.
Nevét a középkori okiratokon hol Színnek, hol Szénnek írják.
Neve az egyfajta gazdasági épületet jelentõ régi, magyar nyelvemlékbeli szín vagy szén fõnévbõl keletkezett.
A XII. században a tornai királyi erdõuradalomhoz tartozott, majd a XIII. század végétõl Tekus ispán és a tõle leszármazó Színi vagy Széni család birtoka. Nevét a Tekus ispán leszármazottainak osztozkodását rögzítõ 1340 évi oklevél Zeyn formában említi.1399-ben már kõbõl épült tornyos temploma volt, mely az 1600-as években a református egyházhoz tartozott.
A falu lakossága Thököly kurucait támogatta, ezért Sobieski János lengyel király Bécs felszabadításából Lengyelország felé hazatérõben az õsi templomot felégett.
A lakosság egyik fõ jövedelmi forrása a bortermelés volt. Lélekszáma a múlt század folyamán 700-800 között mozgott.
A falu mai református templomát a homlokzati tornyocskával 1804-ben kezdték építeni, késõbarokk stílusban.
A leégett templom a felújítás után 1894-ben kapta toronysisakját. Ezzel a torony magassága 25 méter.  

 

Szinpetri

 

Ősidők óta lakott hely. A fölötte emelkedő hegyoldal egyik barlangjában a kutatók bronzkor végi emberi település nyomaira, cserépedény-darabokra és csonteszköz leletekre bukkantak. A XII. században Petri királyi birtok, majd a XIII. század vége felé Tekus ispán és a tőle leszármazó családok kezére kerül. Petri nevét a család birtokainak elosztását rögzítő 1340. évi oklevél említi.

Ez a helynév a magyar Péter személynévnek i-képzős származéka, melynek jelentése Péteré. A megkülönböztető szerepű "szin" előtag a szomszédos településsel kapcsolatos. A község korábbi neve Gálospetri volt. 1427-ben 12 jobbágyporta adózott itt. 1595-ben református temploma is volt, melynek további sorsa ismeretlen. A Dózsa Gy. u. 65. sz. alatt álló homlokzati tornyos, református templom műemlék jellegű épület. 1792-93 között későbarokk stílusban épült, a torony sisakja 1877-ben készült el. A belső térben 250 ülőhely van, famennyezete kazettás jellegű, egyszerű, sötét színűre festett.  

 

Jósvafő

 

A ma 380 lelket számláló Jósvafő község az egykori Gömör-Tornai-karszt területén, a Jósva-patak völgyében fekszik. Itt torkollanak a Tohonya-, Kecso- és Kajta-patakok a Jósvába. A község neve először Ilsuafey formában egy 1272-es oklevélben szerepel. Zsigmond király 1399. október 24-én kelt iratában már a település részletes leírását találjuk. Az oklevél egy működő hámor és egy torony nélküli kőtemplom leírását is tartalmazza. A mai templom erődfallal körülvett, belsejét festett kazettás mennyezet díszíti, de figyelemre méltó a karzat, a szószékkorona és a padelok díszítése is. A település környékén több nevezetes barlang is található. 1927-28-ban Kaffka Péter mérnök irányításával vízszintes tárót fúrtak a Baradla-barlang Óriások-termének folytatásában felfedezett barlangszakaszba. Kessler Hubert vezetésével létrehozták a barlang bejárata előtt a Tengerszem-tavat, új szállodát építettek, a kis tó gátjába épített turbina segítségével pedig kivilágították a barlangot. Ezzel Jósvafo bekapcsolódhatott a barlangi idegenforgalomba.
A Dr. Jakucs László vezetésével 1952-ben feltárt Béke-barlang gyógyhatású levegőjének hasznosítására 1964-ben mesterséges tárót hajtottak ki Jósvafő határában, a barlang végponti termébe. Itt ma asztmaszanatórium működik.  

 

Aggtelek

 

A 665 lakosú őskori település nevét hazánk legnagyobb cseppkőbarlangja - a falu határában lévő 51 m magas sziklafal tövében nyíló Baradla - tette ismertté az egész világon. A honfoglalás utáni időből (X-XI. sz.) vasolvasztásra utaló salaknyomokat találtak, de az első írásos oklevél csak 1295-ben említi a községet, Ogogteluk néven. A község református temploma a XII-XIII. században épült, az épület déli falán a román kori falnyílások ma is jól láthatók. A templomtól távol, a falu központjában áll a harangtorony, melyet a husziták építettek és őrtoronyként szolgált a háborús időkben. Az 1858. év gyászos esztendőként írta be magát a község történetébe. A régi iskola (a mai művelődési ház) kivételével az egész falu leégett. Az újjáépítésben nagy munkát vállalt Baksay Dániel református lelkész, az 1848-49-es szabadságharc huszárőrmestere, aki egy időben a Baradla-barlang gondnoka is volt. 

 

Domica

 

A Szilicei Fennsík déli részén található, 10 km Pelsőctől (Plešivec), közel a Magyar államhatárhoz. A Domica-barlangot Ján Majko fedezte fel 1926 október 3-kán, de már csempészek után kutató fináncok is ismerték. A Baradla barlanggal együtt, amely a magyar oldalon található, egy 21 km hosszú barlangrendszert alkot, ebből a szlovák oldalon 1,715 km-nyi szakaszt látogathatnak a turisták. Tipikus átfolyó barlangrendszerről van szó, ahol is a Styx nevű folyó világos színű mészkőben három egymás fölötti szintet alakított ki. A barlangban rengeteg gyönyörű sztalaktit, sztalagmit, sztalagnát és kaszkád tavacskák találhatók. A gyönyörű cseppkődíszeken kívül a barlang híres a kőkori bikfahegyi kultúra edényeinek lelőhelyeiről, valamint a neolitikum népeinek tűzhelymaradványairól, akik a barlangot 5000 évvel ezelőtt lakták.  

Pelsőc

 

A Sajó-folyó partján fekvő Pelsőc (szlovákul: Plešivec) Rozsnyótól délnyugatra 17 km-re található. A város fő látnivalója a gótikus eredetű református templom.

Fejlődését kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönheti. Kiváltságait a XIV. század elején nyerte el: vásártartási joggal és a Sajón való átkelésnél vámszedési joggal rendelkezett. Várát a Bebek-család építette XIV. században a kereskedelmi útvonalak védelmére. A török időkben előbb végvár, majd a török csapatok elfoglalják. A XVI. század közepén a császári csapatok rombolják le. A várnak ma már csak a romjai láthatóak a várossal szomszédos hegyen.

A város gótikus temploma a Bebek-család családi jellegű temetkezési templomaként épült a XIV. században. A belső térben még ma is láthatjuk a XIV. századból származó freskók töredékeit. A templom északi oldalához csatlakozó Bebek-kápolna a XVI. században épült a templomhoz. A templombelsőben a Bebek-család síremlékei mellett a fából faragott karzatot , és a festett fakazettás mennyezetet tekinthetjük meg. A templomot egykor körülvevő erődített fal részben fennmaradt.

A templom mellett találhatjuk az 1807-ben épült barokk-klasszicista stílusú haranglábat. Az építmény egy korábbi torony falainak felhasználásával készült.

A barokk-klasszicista stílusú egykori megyeháza 1719-ben épült, majd a XIX. században átalakították. Az épület egykor megyei börtönként is működött, jelenleg a polgármesteri hivatal található az épületben.  

 

Rozsnyó

 

Rozsnyó (szlovákul Rožňava, németül Rosenau, latinul Rosnavia): város Szlovákiában, a Kassai kerület Rozsnyói járásának székhelye, püspöki székhely. 2001-ben 19 300 lakosa volt. Rozsnyóbánya és Sajóháza tartozik hozzá.

Kassától 55 km-re nyugatra, a Sajó partján, a Rozsnyói-medencében fekszik.

Neve a német Rosenauból származik, ami vadrózsával benőtt helyet jelent.

Területe az őskorban lakott hely volt, ahol megtalálták az újkőkor, a bronzkor és a vaskor emlékeit is. A bányászvárost német telepesek alapították a XIII. században. Oklevél először 1294-ben említi Rosnaubana néven. 1340-ben városi kiváltságokat kapott.

1440-es években a husziták foglalták el, és a mai temető helyén várat építettek. A várat 1452-ben Hunyadi János elfoglalta. 1454-től a Rozgonyiaké, akik helyre akarták állítani, de többé nem épült fel. A XVI. században a város protestáns hitre tért. A védművek nélküli várost a török többször rabolta ki és égette fel. 1645-ben jezsuiták telepedtek itt meg. 1685. február 15-én itt szenvedett vereséget Thököly Imre Doria császári ezredestől. Rákóczi sokat tartózkodott itt. 1707. január 22-én itt döntöttek a Habsburgokat trónfosztó ónodi országgyűlés összehívásáról. 1710-ben a várost pestis, 1776-ban tűzvész pusztította. 1776-tól római katolikus püspöki székhely, 1876-tól rendezett tanácsú szabadalmas püspöki bányaváros. A vasipar a XIX. században is az ország legjelentősebb iparvidékei közé emelte. 1910-ben 6565 lakosából 5886 magyar, 406 szlovák és 159 német volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásának székhelye volt. 2001-ben 19 261 lakosából szlovák 70,1%, magyar 26,8%, roma 1,6%, cseh 0,7% volt.

Gazdaság

A helyi ércbányászat a távoli múltban gyökerezik. Hegyeiben vasat, aranyat és más érceket bányásztak, vasbányája ma már nem működik.

Püspökség

Rozsnyón tartott szentmisét 2003 szeptemberében több mint százezer ember előtt szlovákiai látogatásán II. János Pál pápa. A pápa magyarul is megszólalt, beszédének elejét a helyi magyar közösséghez intézte, amely – mint mondta – „oly nagy számban él e területeken, és integráns részét képezi ennek az egyházmegyének”. A mise végén az abortusz elleni kampányban résztvevő várhosszúréti magyar sziámi ikrek személyesen adhatták át a pápának ajándékaikat. A pápa megáldotta az épülő templomok alapköveit, köztük a restei templomét, illetve a rozsnyói katolikus alapiskola emléktábláját is.

Látnivalók

* A Diák-templomot 1650-ben Lippay György érsek építtette barokk stílusban, tűztornya a toronyórával a város szimbóluma lett. Azért Diák-templom a neve, mert templomot a XIX. század elején a gimnáziumot is fenntartó premontreiek kapták meg.
* A Szűz Mária Mennybemenetelének tiszteletére szentelt székesegyház a XIV. század elején épült gótikus stílusban. Többször átépítették. Egyik oltárképe 1511-ből való.
* A püspöki palota eredetileg a jezsuiták székházának épült, mai copf formáját 1777-ben átépítésekor kapta. A rozsnyói püspökséget 1776-ban alapította Mária Terézia.
* A ferencesek temploma és kolostora 1733-ban épült barokk stílusban.
* Evangélikus temploma 1784 és 1786 között épült torony nélkül.
* A városháza 1810-ben épített empire stílusú épület.
* Közelében van a Magdolna-forrás, melynek középkori kápolnája búcsújáróhely.
* A városnak bányamúzeuma is van.
* Négyzet alakú főtere a legnagyobb középkori tér Szlovákiában. 

 

Krasznahorkaváralja

 

Krasznahorkaváralja (szlovákul Krásnohorské Podhradie) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. 2001-ben 2359 lakosából 1113 magyar, 662 cigány és 551 szlovák volt.
Fekvése

Rozsnyótól 5 km-re keletre fekszik.

Története

A várat a 13. század második felében a Csetneki és Máriássy család építtette, 1352-ben Bebekek szerezték meg és bővítették. Oklevél 1341-ben említi először. Az 1440-es években Giskra serege foglalta el, majd Hunyadi Mátyás visszavette. 1556-ban I. Ferdinánd serege sikertelenül ostromolta. 1566-ban Schwendi Lázár vette be. 1575-től Andrássy birtok lett, akik 1578 és 1585 között reneszánsz erődítménnyé építették ki, majd 1676-ban pompás palotává alakították.

1678-ban Thököly serege foglalta el, 1685-ben őrsége egy éves ostromzár után adta fel. A Rákóczi-szabadságharc idején a vár urai, az Andrássy fivérek közül öten (István, György, Pál, Miklós és Mátyás) csatlakoztak a kurucokhoz, s csupán Andrássy Péter tartott ki mindvégig a császár hűségén. 1706 őszén rövid ideig Krasznahorka várában tartotta fogva II. Rákóczi Ferenc Forgách Simon grófot, a felkelés utolsó éveiben pedig kisebb létszámú helyőrség is szolgált a várban, melyet Andrássy György csak 1710 novemberében adott fel Peter Viard császári tábornoknak.

1812-ig lakták, 1817-ben a felsővárba villám csapott és legrégibb részei leégtek, de többi részei ma is teljes épségben állnak.

A vár alatti település abban az időben keletkezett, amikor ezt a vidéket az Ákos nemzetség uralta. 1322-ben említik először. Története szorosan kötődik a vár történetéhez. A 14. században a Bebekek birtoka, majd 1578-ban az Andrássy család tulajdona lett. 1427-ben az adóösszeírásban 67 portát számláltak a faluban. 1569-ben és 1570-ben felégette a török. 1757-ben mezővárosi rangot kapott.

1910-ben a falunak 1037, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott.

Nevezetességei

* A község nevezetessége a tőle északra emelkedő hegytetőt koronázó vár. A várkápolnában levő 1739-ből származó Segítő Szűzanya kegyképe búcsújáróhely.
* A vár alatt a kassai országút mellett áll az Andrássy-mauzóleum, melyet Andrássy Dénes építtetett 1903-ban.
* A Mindenszentek tiszteletére szentelt római katolikus temploma az 1430-as években épült gótikus stílusban. Később többször átépítették, utoljára 1787-ben klasszicista stílusban. 1895-ben belülről is teljesen megújították, ekkor kapta mai neogótikus oltárait. A templomban az eredeti középkori freskók nagy része még látható.
* Az Andrássy-galéria gróf Andrássy Dénes gazdag műgyüjteményének egy részét mutatja be. Az épületet az 1990-es években hozták  

 

Szomolnok

 

Szomolnok (szlovákul Smolník, németül Schmölnitz) falu Szlovákiában, a kassai kerület Gölnicbányai járásában. 2001-ben 1299 lakosából 1197 szlovák, 36 ukrán, 31 német volt.

Gölnicbányától 26 km-re délnyugatra a Szomolnok partján fekszik.

A szűk völgyben meghúzódó települést német bányászok alapították a XIII. században. 1243-ban említik először. Nevét a Szomolnok patakról kapta, amely mellett fekszik. A patak neve a szláv smola (= gyanta) főnévből ered. 1327-ben Károly Róbert királytól szabad bányászvárosi rangot kapott, ekkor Semelnech néven említik. A XIV. században a Bányászkamara székhelye volt. 1444-ben területén egy cseh zsoldosok által épített erősség állt. 1465-től a Szapolyaiak szepesvári uradalmához tartozott. 1600-ban súlyos pestisjárvány pusztította, melynek több százan estek áldozatul. A Thurzó, majd 1638-tól a Csáky család birtoka volt. 1671-től a Királyi Kamarához tartozott. Rézbányáiról volt nevezetes, a fémfeldolgozáshoz szükséges ipara volt, vízierőműve, hámorai működtek. Ezekben a hámorokban nemcsak a helyben termelt ércanyagot dolgozták fel, de a XVI. sz.-tól máshonnan (egyebek közt Telkibányáról) is hoztak ide ércdúsítmányokat, illetve színporokat bérkohósításra. Pénzverdéje is volt. 1910-ben 2345, többségben német lakosa volt, jelentős szlovák és magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Szepes vármegye Gölnicbányai járásához tartozott.

Nevezetességei

* 1801-ben épített római katolikus plébániatemplomát, amely a középkori templom helyén épült egykor fal és sánc övezte.
* Evangélikus temploma 1787-ben épült barokk-klasszicista stílusban.
* A kultúrház épülete 1828-ban épült, emeletén egykor kaszinó működött.
* A városháza épülete 1721-ben épült.
* A Bányászkamara egykori székháza reneszánsz eredetű, 1872-ben dohánygyárrá alakították át.
* A hegyekben álló Szűz Mária templom 1755-ben épült, búcsújáróhely.
 

Stós Kúpele

 

Kelet-Szlovákiában, a Volovské vrchy – hegyek gyönyörű fás környezetében, "civilizáción kívül“ fekszik a klimatikus Stószfürdő. A léguti és a munkahelyi betegségek gyógyítására irányul, megalakulása 1883-hez köthető.
Stószfürdő
Stószfürdő

A legjelentősebb gyógytényező a nem mindennapi friss levegő, s ennek pozitív hatását a rákgyógyításban résztvett gyermekek és felnőttek egyaránt megtapasztalhatják. Gyógymódok: a klimatikus gyógyítás, inhalációk, víz- és a villamos gyógymód.

A fürdő közeli parkjában értékes fás növények és gyönyörű fák találhatók, a közeli Jasovská jaskyňa – barlang pedig a szpeleoterápiában, a felső légutak gyógyításában jelentős. 

 

Mecenzéf

 

Mecenzéf (1899-ig Alsó-Mecenzéf, szlovákul Medzev, németül Metzenseifen) város Szlovákiában a kassai kerület Kassa-vidéki járásában. 2001-ben 3667 lakosából 2766 szlovák, 497 német, 244 cigány, 57 magyar volt.

Kassától 28 km-re nyugatra a Bódva partján fekszik.

A várost a IV. Béla által betelepített elzászi és stájer bányászok alapították a tatárjárás után. Ez az első település nem teljesen a mai helyén, hanem északnyugatra a később Dorfelnek (Dedinka) nevezett városrészen feküdt. A település arról a patakról kapta nevét, melynek mai neve Pivering. Első írásos említése 1272-ből származik. 1359-ben Mechenseuph néven említik. Az 1427. évi adóösszeirásban 58 portát számláltak, ezzel a nagyobb települések közé számított. 1430 körül felépült az új gótikus templom.

Felsőmecenzéf 1427-ben szerepel először írott forrásokban. A környező völgyekben 1356-óta vashámorok működtek, ahol a közeli bányák vasát dolgozták fel. A hámorok egészen 1870-ig működtek. Az itteni vashámorok és kovácsműhelyek fő termékei a mezőgazdaságban használatos munkaeszközök voltak.

A XVI. században itt is elterjedt a protestantizmus, a lakosság többsége áttért az új hitre. Eger eleste után az ellenreformáció itteni központja a jászói jezsuita kolostor lett. A rekatolizáció érdekében folytatott harc itt 1671-ben ért véget, amikor Novák evangélikus lelkész arra kényszerült, hogy átadja a templom kulcsait a katolikusoknak.

Alsómecenzéf a XVII. század első felében polgárai szorgalmának és ügyességének köszönhetően jelentős fejlődésnek indult. 1618-ban már széleskörű önállósággal és gazdasági előjogokkal rendelkezett, mint a szabad királyi bányászvárosok. Különösen a bányászat, a vaskohászat és kézműipar volt fejlett. Az 1630-as évek végétől egymás után alakultak céhei, a kovácsok, a lakatosok, asztalosok, cipészek alapítottak itt céheket. 1639-ben megalakult az ácsok és a serfőzők céhe is. A serfőzők még a XIX. század első felében is 60 tagot számláltak. A XVII. század végétől dúló háborúk és járványok azonban jelentősen visszavetették a fejlődést. 1715-ben Alsómecenzéfen csak 20 háztartást számláltak, 1720-ban 62 család élt a településen. A veszteségeket a település csak XVIII. század közepére tudta kiheverni. Fejlődésén lendítettek Mária Terézia és II. József reformjai is, melyeknek köszönhetően a település megszabadult a jászói kolostornak fizetett kötelezettségeitől és újra szabad bányaváros lett. A feljődés a város épületeiben is megmutatkozott. Ekkor építették át a XV. századi gótikus templomot és készült el a főtéri Mária-oszlop, 1752-ben felépült Alsómecenzéf első katolikus iskolája, azelőtt az itteni gyerekek Felsőmecenzéfre jártak. 1772-ben a számlálóbiztosok 84 gazdát, 219 zsellért és 201 vagyontalan családot számláltak. 1828-ban 418 házában 3424 lakos élt. 

 

Jászó

 

Jászó (szlovákul Jasov, németül Jossau) község Szlovákiában a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában. Jászóváralja tartozik hozzá.

Kassától 22 km-re nyugatra a Kassai-medence délnyugati részén a Bódva partján hosszan elnyúlva fekszik.

Neve szláv jása (= erdei tisztás) főnévből ered, eredetileg a falu feletti mészkőhegy a Jászói-kő neve lehetett. Más feltevés szerint a magyar jó (= folyó) és aszó (= száraz völgy) összetétele.

A régészeti leletek tanúsága szerint Jászó területén már az őskorban is éltek emberek és azóta területe megszakításokkal folyamatosan lakott. A jászói premontrei kolostort a XII. században Könyves Kálmán király alapította a középkorban országos jelentőségű hiteles hely, melyet még a XVII. században is tornyokkal erődített fal övezett. Építését csak a tatárjárás szakította félbe, és 1255 után fejezték be. A premontrei szerzetesek nyomában főként a Szepességből német telepesek érkeztek a faluba. A település 1290-ben számos kiváltságot (vásártartási jog, vámszedési jog, vadászati jog) kapott és gyorsan várossá fejlődött. Ekkor a település tulajdonképpen két részből állt. A Bódva jobb partján fekvő Jászóváralja és a bal parton fekvő Jaszóból. Jászó várát 1312-től Károly Róbert és a jászói konvent egyezsége alapján építték. 1390-ben Jazowara néven említik. A XV. század közepén a husziták foglalták el, de 1458-ban Rozgonyi Sebestyén visszafoglalta. Jászó 1394-ben évenkénti országos vásár megtartására szóló jogot kapott. A XV. században ellentét robbant ki a monostor és a város között a fizetendő adók és a monostornak végzett munkák miatt. A prépostságot 1619. szeptember 12-én Bethlen István serege pusztította. 1676-ban Teleki Mihály kurucai égették fel. Falai között noviciátus és hittudományi főiskola működött, melyet Kisdy Benedek egri püspök alapított a jezsuiták számára 1657-ben, de 1929-ben Gödöllőre költöztették. A régi monostor épületeit az 1740-es években lebontották, és ezután 1750 és 1766 között építették fel a ma is látható későbarokk épületegyüttest. A település lakói főként mezőgazdaságból és bányászatból éltek. A hozzá tartozó bányákban vasat, rezet, ólmot bányásztak. A bányászati tevékenység különösen a XVIII. század végén lendült fel, 1780-ban nagyolvasztó is épült itt. A vaskohók mellett több kovácsműhely, fűrésztelep, téglagyár és malom is működött. 1910-ben a településnek 1361, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Cserháti járásához tartozott. 

 

Szepsi

 

Szepsi (szlovákul Moldava nad Bodvou, németül Moldau) város Szlovákiában, a kassai kerület Kassa-vidéki járásában. Kassától 26 km-re délnyugatra a Bódva két partján terül el az E 571-es, Rozsnyó irányába futó nemzetközi út mentén. Bodoló tartozik hozzá. Itt ér véget a Kassai-katlan és kezdődik a változatos Szlovák Karszt vidéke. A várost átszeli a 21. délkör. 2001-ben 9525 lakosából 4847 szlovák, 4158 magyar és 353 cigány volt. A lakosság aránya az utóbbi tíz évben fordult meg, 1991-ben még magyar többségű település volt.

Neve a tatárjárás után ide költöző német népesség szepességi eredetére utal. Az Árpád-korban Szekeresfalvának nevezték, mivel királyi szekeresek lakóhelye és lótenyészete volt itt.

A települést a tatárjárás után a Szepességből ide költöző németek alapították. 1267-ben Scepusy néven említik először. Az Árpád-korban királyi szekeresek lakóhelye és lótenyészete volt itt. Templomát 1290-ben III. András király kiváltságlevelében már említik. A középkorban vára is volt, melyet 1449-ben Giskra huszitái építettek, de Hunyadi János még abban az évben elfoglalta és leromboltatta. Ezután a várost és a templomot is kőfallal erősítették meg. A XVI. században Szepsi lakossága is református hitre tért, majd az ellenreformáció során nagy részük visszatért a katolikus vallásra. 1910-ben 2197 lakosából 2163 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Csereháti járásához tartozott.

 

Nevezetességei

* A Szent Rókus kápolna az 1831-ben kirobbant kolerajárvány áldozatainak emlékére és szent Rókus tiszteletére építették a város északi részében a domboldalon. A járvány hat hét alatt 212 lakos halálát okozta. Az 1872-es járvány 34 áldozatot követelt. A kápolnában az áldozatok emlékére, minden évben szent Rókus ünnepén, búcsúi szentmisét szolgálnak.

* A Szojka-kapu székely kapu az egyetlen műemlék, mely az 1795-ös tűzvészt átvészelte. A városban szinte minden leégett, csak a templomok falai maradtak meg, csodamód , kicsit megpörkölve de a kapu is megmaradt. A Latin felirat "égtem, égtem, de el nem égtem..." emlékeztet az eseményre. Másolata 1996-ban a református templom melletti parkban volt felállítva, egykori helyétől nem mesze, a Fő utca 33.sz ház előtt. Az eredeti kapu a Kelet-Szlovákiai Múzeum udvarán található Kassán.

* A városi múzeum a régi kovácsműhely épületében lett elhelyezve a Fő utca 130. sz. alatt. A kőépület 1850 körül épült. Az első részében jellegzetes kovácsműhely van, amelyben nyitott tűzhely, és az eredeti kovács eszközök láthatók - (lókötő és etető hely). A műhely utáni három helység Szepsi gazdag céhjeire emlékeztetnek (csizmadia-, kalapos-, mézeskalácsos céh). A középső helység egy berendezett konyha a XIX.sz. végén és a XX. sz. elején használt tárgyakkal. A hátsó helységben Szepsi vonatkozású festmények és fényképek láthatók. Az udvaron mezőgazdasági felszerelés, és egyéb érdekesség található.

* A katolikus plébánia klasszicista, kétemeletes épület, amelyet a Fő utca 108. sz. alatt találunk. A XVIII. század végén épült. A homlokzaton az első emelet szintjén, falmélyedésben látható Nepomuki Szent János szobra. 1999-ben a plébánia homlokzata fel volt újítva, és ekkor került leleplezésre az a márványtábla is, melyen az utóbbi 700 év alatt Szepsiben szolgáló lelki atyák névsora található.

* A Városháza egyemeletes saroképület. Az óvárosban található. Négyszög alaprajzú, szecessziós épület a XX. század elejéről, amely mindig városházaként szolgált. A korabeli épületből eredeti a homlokzat és a lépcsőház esztergályozott tölgyfakorlátja. Az épület műemlékként van nyilvántartva.

* A bodolói római katolikus templom a Szepsi városrészében, Bodolóban található (3 km-nyire Szepsitől). A második világháború harcai e község területén is folytak és ekkor súlyosan megrongálódott a templom is, amelyet ezért lebontottak. Az utolsó istentiszteletet a régi templomban 1944. december 8-án tartották. 1991-ben a lakosok letették az új templom alapkövét az egykori helyén. A gyűjtésekből, jelentős külföldi támogatással és a város hozzájárulásával 1996. július 16-án a templomot felszentelték. A templom a kassai Michal Baník építész tervei alapján készült.

* A Szepsi Csombor Márton emléktábla a városi parkban található.

* A város fontos kulturális eseménye a Szepsi Napok, amit 1996 óta, és a Járási Dal- és Táncünnepély, amit 1954 óta évente rendeznek.
 

Torna

 

Kelet-Szlovákiában, Kassától (Košice) nyugatra, egy szabályos kúp alakú, szembetűnő dombon emelkednek Torna várának romjai (Zrúcanina Turnianskeho hradu). Mészköves lejtőjén jelentős lelőhelyen egy ritka virág, a tornai vértő (rumenica turnianska) terem, amely a világon sehol másutt nem nő.

A várat a nemesi Tornai család építette a XIII. és XIV. század fordulóján. Annak ellenére, hogy erődítményét a XVI. században megerősítették, a törökök 1652-ben elfoglalták. Az 1848-as tűzvész után rommá vált.

A monda szerint várfalain éjszakánként a várúrnő rémképe jelenik meg, aki féltékenységből megölt egy ifjú nemest, és az elkövetett bűnt a nővérére hárította.
Megközelítés: gépkocsival a vár alatti autós-csárdáig, onnan gyalog 30 perc, Torna (Turňa nad Bodvou) községből (vasútállomás) a kék jelzésen kb. 45 perc.

Szabad és ingyenes belépés!