
Ametiszt Falusi Vendégház
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Debréte,Petőfi Sándor u. 9.
Mobil:
+36-30-461-1009
E-Mail:
tizedesvesszo@hotmail.com
Összes oldalletöltés
(2008. augusztus 1. óta):
96801
Barlangtúrák az Aggteleki Nemzeti Parkban
Baradla-barlang
A több bejárattal nyíló Baradla-Domica-barlangrendszer nemcsak a térségnek, de hazánknak is legkiemelkedőbb barlangtani értéke, amely aktivitása, hossza és cseppkődíszessége alapján a mérsékelt égöv legjelentősebb barlangjának tekinthető. A barlang idegenforgalmi fejlesztését az 1920-as években kezdeményezték. Ekkor készült el a jósvafői kijárat, valamint a ma is használatos több mint száz híd, majd 1935-ben kigyulladt a fény a látogatott szakaszokon.
Az Igazgatóság szervezésében 1, 2, 5 és 7 órás, különböző hosszúságú és nehézségű barlangtúrák tehetők a Világörökség részévé nyilvánított Baradla-barlangban Aggtelekről, ill. Jósvafőről.
A barlangban az állandó hőmérséklet +10 C, kérjük a túrák során ennek megfelelően öltözzenek!
Nyitvatartás:
• A Baradla barlang az év minden napján látogatható.
Naponta induló barlangtúrák:
Aggteleki rövidtúra
A túra során 1 órás, kb. 1 km-es sétát tesznek a látogatók a Baradla-barlang aggteleki szakaszán, melyre a "nagytermek" a jellemzőek. Ezek sorában szerepel az ún. Hangversenyterem is, ahol minden túra alkalmával zenei élményben részesülnek kedves vendégeink.
Túraindulás:
• nyári szezonban 10, 13, 15 és 17 órakor, már 1 fő jelentkezése esetén is. Ettől eltérő időpontban min. 10 db egész értékű belépőjegy megváltásával indul a túra.
• téli szezonban 10, 13 és 15 órakor, már 1 fő jelentkezése esetén is. Ettől eltérő időpontban min. 5 db egész értékű belépőjegy megváltásával indul a túra
A barlangtúrára jegyet váltani a Baradla-barlang aggteleki főbejáratánál lévő jegypénztárnál lehet: 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1.,
Tel./fax: 48/343-073, 343-029, 343-032
Denevér-ági túra
Körülbelül 1 órás, 1 km-es séta a Baradla-barlang aggteleki részén, belépés a denevér-ági természetes bejáraton. A cseppkövekben gazdag, csodálatos 250 m-es szakaszt követõen a túra a Csontház- és a Teknõsbéka-terem elkerülésével csatlakozik a Rövidtúra útvonalába. Zenehallgatás a Hangversenyteremben.
Vörös-tói középtúra
A túra során a látogatók 2 órás, kb. 2,3 km-es sétát tesznek, amely az Aggtelek és Jósvafő között található ún. Vörös-tói barlangbejárattól indul és a Tengerszem Szálló melletti kijáratnál végződik. A túra során a Styx-patak medre mentén a Baradla-barlang legnagyobb terméig, az ún. Óriások terméig sétálnak a vendégek. Itt zenehallgatásra nyílik lehetőség. A túra útvonala érinti a barlangrendszer, egyben hazánk legnagyobb állócseppkövét a 19 m magas "Csillagvizsgálót". .
Túraindulás:
• nyári szezonban 9, 13 és 14.50-kor, már 1 fő jelentkezése esetén is. Ettől eltérő időpontban min. 10 db egész értékű belépőjegy megváltásával indul a túra.
• téli szezonban 12 órakor, már 1 fő jelentkezése esetén is. Ettől eltérő időpontban min. 5 db egész értékű belépőjegy megváltásával indul a túra.
Jegyár:
2.500.- Ft/fő teljes árú
1.500.- Ft/fő kedvezményes
A barlangtúrára jegyet váltani a Baradla-barlang jósvafői bejáratánál lévő jegypénztárnál lehet. 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
Tel. fax: 48/350-006
Kedvezményes barlangtúra
Kombinált pótjegyes túra: (a. aggteleki rövidtúra és vörös-tói középtúra vagy b. aggteleki rövidtúra és jósvafői rövidtúra) Azon vendégeink részesülhetnek kedvezményes ajánlatunkban, akik a barlangrendszer e két-két túraszakaszát egymást követő két napon belül megtekintik. Az egyik túratípus befejeztével a két település közötti, 7 km-es közút egyéni megtétele után lehet jelentkezni a másik barlangpénztárnál, ahol az előző túrára megváltott belépőjegy bemutatásával vásárolható meg a kedvezményes pótjegy. A kedvezmény alapján:
• az a. túratípus megtekintésének ára: 1300 Ft/fő,
• a b. túratípus megtekintésének ára: 1100 Ft/fő
Kedvezményes kombinált pótjegy az aggteleki és a jósvafői barlangpénztárnál egyaránt váltható:
3759 Aggtelek, Baradla oldal 1.,
Tel./fax: 48/343-073, 343-029, 343-032;
3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
Tel./fax: 48/350-006
Előzetes bejelentkezéssel induló túrák
Hosszútúra
E túra időtartama 5 óra, melynek során a vendégek végigsétálnak a barlangrendszer kb. 7 km-es főágán, Aggtelektől Jósvafőig. A túra magába foglalja az aggteleki rövidtúra egy részét, egy kb. 4 km-es kiépítetlen barlangszakaszt, valamint a vörös-tói középtúrát. A túrához akkumulátoros lámpákat biztosítunk. Részvételi alsó korhatár 10 év. Túraöltözék, túrabakancs ajánlott!
Túraindulás:
• nyári szezonban csütörtöki és szombati napokon 9.00 órai indulással min. 10 db egész értékű
• belépőjegy megváltásával indul a túra
• téli szezonban szombati napokon 9.00 órai indulással min. 5 db egész értéku belépőjegy megváltásával indul a túra.
A túrán résztvevők létszáma, a barlang védelme érdekében max 35 fő!
Jegyár: 4000 Ft/fő
A barlangtúrára jegyet váltani a Baradla-barlang aggteleki főbejáratánál lévő jegypénztárnál lehet: 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1.
Tel. /fax: 48/343-073, 343-029, 343-032
Speciális (Retek-ági) túra
E túra időtartama 7 óra, melynek során a vendégek végigsétálnak a barlangrendszer kb. 7 km-es főágán, valamint megtekintik a Baradla-barlang csodálatos oldalágának, az ún. Retek- ágnak 1250 méteres szakaszát a Csodák-terméig. Az oldalágban általában száraz időszakban is van víz. A túrához akkumulátoros lámpákat biztosítunk. Részvételi alsó korhatár 14 év. Túraöltözék, túrabakancs ajánlott!
Túraindulás:
• nyári szezonban csütörtöki és szombati napokon 8 órai indulással min. 10 db egész értékű belépőjegy megváltásával indul a túra
• téli szezonban szombati napokon 8 órai indulással min. 5 db egész értéku belépőjegy megváltásával indul a túra
A túrán résztvevők létszáma a barlang védelme érdekében max. 15 fő.
Jegyár: 5000 Ft/fő
A barlangtúrára jegyet váltani a Baradla-barlang aggteleki főbejáratánál lévő jegypénztárnál lehet: 3759 Aggtelek, Baradla oldal 1.
Tel./fax: 48/343-073, 343-029, 343-032
Vass Imre-barlang - Különleges túra
A Papp Ferenc Kutatóállomás közelében található, hidrológiai jelentőségéről ismert, öt terasz-szintes barlang. Főként cseppkőoszlopok és szalmacseppkövek jellemzőek rá, nagy felületeit borítja cseppkőkéreg, vagy -lefolyás, de bőven találunk görbe cseppköveket (heliktiteket) is. Különleges színvilágát tükrözi legnevezetesebb képződménye a �Narancszuhatag�. A túra időtartama kb. 1 óra, hossza kb. 400 m. A jegypénztár és a barlangbejárat közötti mintegy 2 km-es út során a túravezető segítségével ismerhetik meg a terület ökotúrisztikai értékeit.
Túraindulás:
• nyári szezonban: naponta 15 órakor, már 1 fő jelentkezése esetén is
• téli szezonban: előzetes bejelentkezés (min. 3 nap) alapján rugalmasan, 9 és 13 óra között, min. 5 db egész értékű jegy megváltása esetén
A túrán résztvevők létszáma, a barlang védelme érdekében max. 10 fő.
Jegyár: 2000 Ft/fő
A barlangtúrára jegyet váltani a jósvafői barlangpénztárnál lehet.
3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
Tel./fax: 48/350-006
Az ELŐZETES BEJELENTKEZÉSSEL INDULÓ TÚRÁKRA a fent megjelölt időpontokon kívül a jelentkezéseket egy héttel előre, írásban kérjük az alább címre:
ANPI Idegenforgalmi Osztály,
3759 Aggtelek, Baradla oldal 1.
Fax: 48/343-073, 343-029, 343-032
Kedvezmények, amelyek valamennyi, az ANPI által szervezett barlangtúrára vonatkoznak: Diákokat, magyar állampolgárságú nyugdíjasokat, sorkatonákat, természetjáró igazolvánnyal rendelkezőket, valamint a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagjait 50%-os kedvezmény illet meg. 6 éven aluli gyermekek, mozgáskorlátozottak, fogyatékosok, szervezett csoportok hivatalos kísérői a barlangot díjmentesen látogathatják. Diákcsoportok esetén 15 diák után egy kísérő 50 %-os kedvezményre jogosult.
Egyéb barlangok:
Martonházi-aragonitbarlang
A Martonházi-aragonitbarlang, amely az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai részeként a Világörökség része, a világ három látogatható aragonitbarlangjának egyike.
A Rozsnyótól 26 km-re, a Szlovák-érchegységben található, 300 m hosszú barlangot 1954-ben fedezték fel, és 1972-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. Föld alatti csarnokait az aragonitból formálódott különféle képződmények díszítik, amelyek a felszíni vizek korróziós tevékenysége és mészkő kikristályosodása folyamán jöttek létre. Színük a fehértől a barnáig terjed, s alakjuk rendkívül változatos. Korukat 138 000 és 13 000 év közé teszik a kutatók.
Napjainkig tíz termet tártak fel, amelyeket a képződmények formái után neveztek el. Így van pl. Tejút-terem, Csillag-terem, Márvány-terem.
| Nyitva tartás | ||
| tószezonban VI. |
tószezonban VII. - VIII. |
elő - és utószezonban |
| 9.00; 10.00; 11.00; 12.00; 13.00; 14.00; 15.00; 16.00 | ||
Krasznahorkai-cseppkőbarlang
A Krasznahorkai barlang az állandó folyású földalatti patakal, 1200 m teljes hosszal, a Szlovákia legszebb barlangjai egyike és egyes részeinek szintráló díszletei világunikátummá nevezhető. A barlangba a klaszikus csepköves díszleteken kívül excentrikus alakzatok is találhatók. Nagyon különlegesek a karfiol alakú díszletek, amelykek a Szlovákiai karst egyik barlangjában sem fordulnak elő.
A barlangba egy 80m hosszú műalagút vezet. A végén bemeneti folyosó van, ahol egy patak folyik. 50 m után egy szűk átmeneten "Perejový dóm" terembe jutunk, amelyk 12 m hosszú tóval végződik, amelyk fölött kötél traverz található. Ehez a traverzhoz kötődenek a padocskák, amelykek kb 200 m szakaszú magas meanderen vezetnek, a fenekén kitöltve vízáramlatal. A meandert egy halom szakítja meg. Ezt létrával oldjuk meg. A meander másik része az Abonyi elnevezésű teremben végződik nagyobb tóval, ujra egy kötél traverzal. Egy rövid szakasz után a vízáramlat fölött egy létra segítségével feljutunk az úgynevezett rozsnyói barlangászok csepkövéhez, amelyk a 32,6 m magasságával és 14 m széles alapjaival a Guinness rekordok konyvében
is szerepel a világ legmagasabb csepköve ként. Különleges, hogy ha belegondolunk hogy ez az óriás valószínüleg egy mégnagyobból származik, amelyik egy földrengésnél összeomlot. A csepkő kialakulása a fölöttelévő töbör kedvező hatásának köszönhető amelyk a szilicei fennsík szélén található. Ez a töbör biztosítja a víz álandó utánpótlásást, amelyk jelenleg életben tartsa a csepkövet. A víz az egész barlang fő részén átfolyik. Viszatérünk a patakhoz és 150 m fojtasuk a víz áramlatal szembe a hátsó részbe, ahol szintén gyönyörú díszletekkel találkozunk. Egy szűk lyukon a Marikin tóhoz jutunk. A barlangot 1964-ben fedezték fel és 1972-től védett természeti alkotás 200 ha védő területel.
| Nyitva tartás | ||
| tószezonban 15.VI.-15.IX. |
elő - és utószezonban I.-II. + XII. |
elő - és utószezonban 1.IV. - 14.VI. + 16.IX.-30.XI. |
| 9.00; 11.00; 14.00 | 10.00; 13.00 | 9.00; 11.30; 14.00 |
Gombaszögi-cseppkőbarlang
A Gombaszögi-barlang a Szlovák Karszt Nemzeti Parkban található, Rozsnyó és Pelsőc között. Egyike azoknak a barlangoknak, amelyek az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai részeként a Világörökség részei.
A barlangba 1951-ben jutottak be, majd 1955-ben megnyitották a látogatók előtt. Hossza 1525 m, bejárata a Szilicei-fennsík nyugati lábánál, 250 m magasságban található. Két szintjének termeit a Feke patak és mellékvizei alakították ki.
A sokféle cseppkőképződmény közül is kiemelkednek a barlang egyedülálló látványosságát adó szalmacseppkövek, amelyek néhol a három méteres hosszúságot is elérik. Rajtuk kívül láthatóak még sztalaktitok, sztalagnátok és cseppkőből kialakult kéreg is. A barlang egyik termét felfedezőjéről, Herényi Lászlóról nevezték el.
| Nyitva tartás |
||
| tószezonban VI. |
elő - és utószezonban VII. - VIII. |
télen II. - V. IX. - XII. |
| 9.00; 10.00; 11.00; 12.00; 13.00; 14.00; 15.00; 16.00 | 10.00; 11.00; 12.00; 13.00; 14.00; 15.00; 16.00; 17.00; |
10.00; 12.00; 14.00; 15.00 |
Szilicai-jégbarlang
Szilica (Silica) és a Szilicai-fennsík a turista útvonalak legnagyobb kereszteződése. Természeti szépségei közül a legismertebb nemzeti kulturális emlék a Szilicai-jégbarlang. A Gombaszögre vezető közeli úttól nyugati irányban található. A Szilicai-jégbarlang a Gombaszögi-barlanggal együtt egy összefüggő földalatti rendszert alkot, amelyet a Fekete-patak (Čierny potok) alakított ki. A barlang hozzáférhető része a felső széle, amelyben a hideg levegő felhalmozódása következtében egész évben megmarad a jég. Ezért van a barlangnak részben szakadék formája. 503 méter tengerszint feletti magasságban található. A világ legalacsonyabban elhelyezkedő, mérsékelt éghajlati övben található jégbarlangja. A Szilicai-jégbarlang megtalálható az UNESCO kulturtörténeti és természeti örökségeinek listáján.
Domicai - Barlang
A barlang egyike a legismertebb és leglátogatottabb szlovákiai barlangoknak. A Szlovák Karsztvidék eme büszkesége a Szilicai fennsík délnyugati részén fekszik. 1926-ban tárták fel a barlangot, de a nyilvánosság számára csak 1932-ben vált hozzáférhetővé. A Domicai-barlang teljes hossza kb. 5000 méter, jellegzetességei közé tartoznak a nagy székesegyházszerű termei, mint a Majko-dóm valamint a kaszkádos tavacskák. Különösen gazdag cseppkődíszítéseivel tűnik ki. Filmet is forgattak itt, amikor Pavel Dobšinský híres meséjének, A só és az aranynak a filmváltozatát vették fel. Domica egy nagyob barlangrendszer részét képezi a szomszédos, Magyarország területén elhelyezkedő Baradla barlanggal együtt, a barlangrendszer teljes hossza 25 kilométer. A barlang jellegzetességei közé tartozik a Styx-patakon való földalatti csónakázás. A barlang megtekintése nem igényel túlzott erőfeszítést, csak szórványosan vannak benne nem túl meredek lépcsők, ezért az az idősebb embereknek is ajánlható. Domica az UNESCO Világörökség Listáján is szerepel.
| Nyitva tartás | ||
| tószezonban VI. |
elő - és utószezonban VII. - VIII. |
télen II. - V. IX. - XII. |
| 9.00; 10.00; 11.00; 12.00; 13.00; 14.00; 15.00; 16.00 | 9.30; 11.00; 12.30; 14.00 |
|
Jászói - Barlang
Szlovákia legrégibb és legismertebb barlangjai közé tartozik. Rendkívül változatos és gazdag cseppkődiszítése valamint történelmi és régészeti leletei teszik ismertté. A denevérek különböző fajainak jelentős telelőhelye. A barlang belső tereit gazdag, különféle színekben pompázó cseppkövek teszik látványossá. A Denevér-teremben láthatunk falból lebuzogó vízeséseket, a Medve - csarnokban pedig helyenként mennyezetből függő sztalagmit cseppkőoszlopok vannak, a mennyezeten pedig néhol vékony fehér szalmacseppkövek láthatóak. A Régi-dómban domináns helyet foglal el a kőbaldachin, amely egy szószékszerű képződmény. Itt található a leghatalmasabb sztalagnát, amely 5, 5 méter magas. A Nagy-dóm a barlang látogatható térségei legszebb részének minősül. A természet alkotóerejének fantáziája a legkáprázatosabban módon tagolt cseppkőalakzatokat hozta itt létre. Ez a barlang úgyszintén szerepel az UNESCO kultúrtörténeti és természeti örökségeinek listáján.
Béke-barlang
E túra során a látogatók kb. két órás felszíni sétát tesznek az Aggtelek és Jósvafõ között található mesterséges bejáratig. A barlangban a túra idõtartama 3 óra, hossza 2 km. A barlangtúra változatos, vörös és fehér cseppkõzászlók és drapériák, valamint lépcsõzetes medencesort alkotó hófehér mésztufagátak között vezet a kötélhágcsós szifonig. Az aktív patakos barlangban állandó víz van, ezért gumicsizma vagy váltócipõ, valamint vízhatlan vagy váltóruha használata kötelezõ!
Alsó korhatár 14 év! A túrán résztvevõk maximális létszáma a barlang védelme érdekében 10 fõ. A túrázóknak akkumulátoros lámpákat biztosítanak!
Rákóczi-barlang
A Bódva-folyó mentén elterülõ Esztramos-hegy oldalában (Jósvafõtõl 20 km-re) található e csodálatos barlang, mely képzõdményeinek gazdagságával, forma- és színvilágával, borsóköveivel elkápráztatja látogatóit. Tavainak csillogó, zöld színû víztükre nem mindennapi látványt nyújt. A barlangba mesterséges tárón át jutunk be, majd vaslétrákon, hidakon közlekedve tekinthetjük meg azt. A túra idõtartama kb. 1 óra, hosszúsága 800 m.
A túrán résztvevõk maximális létszáma a barlang védelme érdekében 10 fõ. Részvételi korhatár minimum 10 év!
Kossuth-barlang
Jósvafő határában található a Nagy-Tohonya-forrás barlangja. Főként az erőteljes eróziós formakincsek jellemzik a barlangot, szálkőoszlopok, tarajok mellett vezet a túra útvonala egészen a Nagy-tóig, ahol függesztett drótkötélhídon jutnak keresztül a látogatók. A túra a Reménytelen-szifon taváig vezet. A túra ideje 5 óra. A túrák a jósvafői barlangpénztár elől indulnak és oda is érkeznek vissza. A pénztártól a Kossuth-barlang bejáratáig tartó felszíni séta ideje kb. 1 óra. A barlangban töltendő idő kb. 3 óra, majd ismét kb. 1 órás felszíni séta a jósvafői barlangpénztárig. A barlang végigjárása nehéz túrának számít, ezért jó kondíció és mászókészség szükséges hozzá.
Szabadság-barlang
A 453 m magas Pitics-hegy csúcsától 500-800 m-re nagyméretű dolina fekszik, az ún. Dász-töbör. Innen kiindulva fedezték fel az Aggteleki-karszt harmadik leghosszabb, 2717 m-es barlangját.
A felfedezés Balázs Dénes és Stefanik György nevéhez fűződik, akik előtt 1954. november 14-én, az utolsó sziklatorlasz szétbontása után feltárult az Aggteleki-karszt eddig ismeretlen új barlangrendszere. 1961-ben megkezdődött a barlang idegenforgalmi kiépítése, de a viszonylag szűk barlangméretek s a szép képződmények védelme érdekében nem nyílt meg a látogatók számára.
A barlangot kialakító vízfolyások a Kecskekút-forrás vízrendszeréhez tartoznak, ezt számos vízfestés és sózás kimutatta. A Szabadság-barlang levegőjének évi középhőmérséklete 9,8°C, ami csak néhány tized fokot ingadozik, páratartalma - mint minden patakos vagy időszakosan vízjárta barlangban - 99-100%-os. A barlangot csak barlangászok látogathatják.
Meteor-barlang
Megközelítés: Bódvaszilas felől az országos kék túristajelzésen (2,2 km), túlhaladva a Pócsakői-víznyelőn, és jobb oldalról megkerülve a Nagy-vizes-töbröt érjük el a barlang bejáratát rejtő hatalmas viznyelőt. (a Nagy-vizes-töböröt bal oldalán kerülve egy kicsit rövidíthetünk). A vasajtóval biztosított függőleges bejárati nyílás ennek az alján található.
Beszerelés: A Titánok csarnokáig 12 m és 15 m biztosítókötél (beépíttet létra van az első, ill. a második aknában),+ az Agyagos-teremig még 20 m (1N,1K), és 10 m kötél szükséges. Minden akna beszerelhető természetes kikötésekkel is.
Bejárási útmutató: A víznyelőbarlang kibetonozott bejáratán lemászva egy 4-5 méter hosszú kuszoda elején találjuk magunkat, mely végén egy enyhe szűkület található, és ez jobbra kanyarodva tart függőlegesen lefelé. Ezután kitágul a járat, és két kisebb letörésen létrán lemászva haladhatunk lefelé. Innen érhetjük el a "csúszda" bejáratát ahol lefelé menet két ferde kőlap között gyorsan lejutunk. Felefelé haladva a csúszdától balra, a vele párhuzamos patakmederben kapaszkodhatunk fel szükség esetén, bár ennek az ára az, hogy a tetején a beékelődött kövek közötti szűk résen kell majd kibújni.
A csúszda után lefelé közvetlenül a Majmos-terembe érkezünk. Tovább követjük a víz útját lefelé egy lyukon át, miután alaposan megnéztük, hogy honnan is érkeztünk be a terembe. Mindig lefelé tartva hamarosan elérjük az I-akna beszállását. Ebben 10 métert ereszkedhetünk a beépített létrán (E10), a szép formájú, de nem túl monumentális aknában. Nagyobb vízhozam esetén az aknától jobbra egy szűkületen át juthatunk a Kútkerülő-járatba, amely a Főág hasadékának tetejében vezet, ha itt haladunk elkerülhetjük a vizzel való találkozást. Itt egy karvastagságú cseppkőről ereszkedhetünk vissza az aktív részbe. Ezután egy 2-3 méteres kis mászható letörés, a "Kút" következik, amelyet a Kútkerülő járat természetesen megkerül. A letörés után hamarosan elérjük a II-aknát, amely, mintegy 8 m mély. Itt is létrán mászhatunk le s (E8), ez az akna már a Titánok csarnokának, Magyarország egyik legnagyobb barlangtermének, a bejárat felőli részébe vezet.
A Titánok csarnoka a benne található hatalmas cseppkőoszlopokról kapta a nevét. Magába a terembe három útvonalon juthatunk be: vagy közvetlenül a beérkezés helyén a vizet követve a beépített létrán a patakmederbe lemászva egy alacsonyabb szakaszon áthaladva közvetlen a terem közepébe érkezhetünk. E lyuk felett átlépve, és néhány métert előrehaladva lemászhatunk a nagy cseppköveken, vagy jobbra tartva egy kisebbfajta cseppkőerdőn áthaladva egy ferde heliktites hasadékban óvatosan learaszolva juthatunk le ugyanoda. A heliktites hasadék előtt van egy kényes átlépés, amelyet nem árt biztosítani, ha tapasztalatlan társakkal túrázunk. Magában a teremben kedvtől, és ízléstől függően több-kevesebb időt tölthetünk puszta sétálással és nézelődéssel, a legtöbb túra ezek után vissza szokott fordulni.
A csarnok túlsó végén felfelé, majd lefelé haladva, a terem végétől 5-6 méterre két kőtömb között lefelé traverzálva egy kis hasadékba jutunk. A hasadék tetején jobbra bemászva egy kis cseppköves termecske után egy ferde, lapos szűkület következik. A túloldali fülkéből már lenézhetünk a Lakatos-akna 15 méteres mélységébe. Az akna feletti cseppkövet körbekötve(azzal szemben) és az azt kiegészítő nittről ereszkedhetünk le a barlang legszebb termébe (Tk, N, E15). A terem túlsó végén egy újabb 8 méteres aknán át érjük el az Agyagos-termet (E8), amely a barlang jelenlegi legmélyebb pontja (131.0 m).
Ha a Titánok-csarnokába beérkezve a víz útját követjük, a terem alatt, akkor a Patakos-ág disznófürdető agyagos járatba jutunk, amely egyreinkább lealacsonyodva egy sárszifonnal végződik.
Buzgó-barlang
A Buzgó barlang (Krásnohorská jaskyňa) jellegzetes forrásbarlang. Ez azt jelenti, hogy a Buzgó patak barlang- rendszerének a végpontja, melynek a járatai főleg a patak oldó és koptató munkája által alakultak ki dolomitokban és mészkőben. Eddig e barlangrendszerből a kutatóknak 1355 m–t sikerült feltárniuk, ebből a nyilvánosság számára 450 m van kiépítve. A túra az Óriások termébe vezet, ahonnan a látogatók a befelé megtett útvonalon jönnek vissza.
A barlang jellege miatt a túraútvonal nagy része a földalatti patak felett vezet, vagy ennek közelében. Csak az omlásos részeken (Nagyhegy, Abonyi terem) és az Óriások termében hagyja el a patakot. A túraútvonal csak könnyű eszközökkel van kiépítve, bármilyen nagy beavatkozások nélkül. A barlangban nincsenek betonjárdák és nincs villanyvilágítás. A természet állította akadályokat a látogatók fapadok, létrák és drótkötélpálya segítségével küzdik le. Ott ahol a barlang jellege ezt megengedi, az útvonal egyenesen a barlang terepén halad (agyagos vagy köves–sziklás részeken). A túra majdnem mindenki számára alkalmas. A 8 évnél kisebb gyermekeket csak kivételes esetben visszük a barlangba és csak akkor, ha minden ilyen gyermekre jut egy túravezető. Természetesen a szülő részvétele is szükséges. A nagyobb gyermekek általában különösebb problémák nélkül küzdik le az akadályokat. A kiépítés jellegére való tekintettel bizonyos kondíció, mozgásügyesség szükséges. Az útvonalon két szűkület is található ezért főleg a túlsúlyos egyének mérlegeljék, hogy vállalkoznak e a túrára.